Július közepén, amikor még tartott a néhány hetes rekkenő hőség, kirándulni ment a család a Csepel-szigetre. Szigetszentmiklós, Ráckeve, Makád volt az útirány. Makád után már nem lehet eltévedni; a töltésen kanyargó bitumenes út egyenesen a Duna-ágihoz vezet. Innen kezdve sátrak hosszú sora tarkállott a vízparton, egészen a zsilipig. Lányaim megfürödtek, és eldöntötték: ide vissza kell jönni sátorozni-horgászni, több napra… Ezzel messzemenően egyetértettem.
Végigkocsikáztunk a töltésen a hajózócsatornáig, a zsilipig. Vasárnap délután lévén, többen már sátrat bontottak, vitték a zsákmányt a kocsikhoz. Egyik szákban három gyönyörű ponty ficánkolt, meg sok szép, félkilós dévér. Gyorsan számoltam a napokat, mikor jöjjünk el ide néhány napra… A táj csodálatos, hangulatos vízpart, a töltésen túl erdő, a víz a part közeiben sekély, fokozatosan mélyül: kimondottan gyerekeknek való fürdésre, pancsolásra.
Átsétáltunk a zsilip fölötti gyaloghídon, s a máshol is megszokott zsilip alatti látvány fogadott: horgászok sűrűn egymás mellett, méterenként. A zsilip alatti kerítésnél, a lejárati korláthoz kötözve hatalmas busa-fejek tátogtak pórázon. Figyeltem. Amit láttam, nem tetszett. Nagy méretű ólomra két hatalmas háromágú horog volt kötve, és azzal szűrték a vizet, jellegzetes kaszáló mozdulatokkal. Egyre-másra akadtak a busák. Ez bizony gereblyézés, amit mindenütt tilt a horgászrend!
A zsiliptől úgy nyolcvan-száz méterre, ahol a bokrok kezdődnek, verejtékező pocakos „sporttárs” jól kidolgozott koreográfiával hajlongott, tekerte az admilt. Láttam, itt ő a fő busahorgász. Három 6-8 kilós busa tátongott előtte a bokor mellett, madzagon. Izzadt az atyafi kegyetlenül, és úgy félóránként jött a kislánya a hűtött sörrel. Megitta, és kezdődött a jól kidolgozott kaszáló-torna. Busa-király – villant eszembe, de inkább a király trónbitorlója értelemben. Megnéztem a horgát: a boltokban kapható legnagyobb méretű szwarólom, alul-felül háromágú horoggal.
Néhány hét múlva sátrat vertünk a zsilip előtti szigettel szemben, a töltés mellett. Pénteken dél körül érkeztünk, és már alig találtunk olyan helyet, ahol a nádas között be lehetett dobni a horgot. Két napig maradtunk. Ami rögtön megütötte az orrunkat: a nádasból terjedő rettenetes bűz. Hamarosan kiderült, mi okozza. Itt úgy kap a keszeg (20–30–40 dekásak), hogy állandóan a boton kell lenni a kéznek. Gyűjti a horgász, mert ugye ritkán dobja vissza a halat (tisztelet a kivételnek!), és a keszeg néhány óra múlva a legtágasabb-szellősebb szákban is elpusztul. Ide pedig több napra jönnek a horgászok, sátorozni!
Láttam: hazatéréskor szelektáltak a sporttársak (majdnem egy hétig voltak, két család, gyerekekkel, kutyákkal. Mint mondták, csak keszeget fogtak): fakó kopoltyú a nádasba, piros kopoltyú a szatyorba vagy a kutyának. Több „repült” a nádasba, a vízbe, mint a szatyorba!
Este keszeget sütöttünk, finom volt. Ponty nem jött. Másnap sem. Átmentem a zsilip utáni zuhogóba rablózni balinólommal. Közvetlenül a zsilipkapu mellett alig félórás dobálás után már a partnál elnehezülés: két és fél kilós süllő! Feleségem izgatottan merített, de megvan. A közelállók évődtek: kicsi az spori, meg szálkás. Szavukból az irigységet érzem kicsengeni. Igaz, az itt-ott kipányvázott busákhoz mérve nem nagy hal, de nem cserélnék velük…
Végignézek a sűrű horgászsoron, és a bokrok mellett (most már rájöttem, hogy – nem tudom, miért – itt van a legjobb busázóhely) megpillantottam a múltkori verejtékező horgászt. Kaszál most is derekasan, és úgy tűnik, körülötte tisztelettel néznek fel rá… Most is ő fogott csak az egész parton komoly halat: két hatalmas busa piheg előtte a vízben. Percek alatt fárasztja a harmadikat.
Másnap csak keszegek jönnek. Egy hónap múlva újra eljövünk, de hétközben, szerdán. A parton Makádtól végig sátrak, a zsilip után méterenként legyezgetnek a keszegezők. Csak egyvalaki dobálja elszántan a balinólmot. Nem óriás méretűt, nem óriás háromágúval, nem kaszálja a levegőt, nem rángatja a horgot, és mégis megfogja a busát. Így szabályos! Örülök, belül melegség önt el. De amint emberünk megfogja a busáját (3-4 kiló körüli), körülötte mindenki átszerel, már az egész part balinólmot dobál. A túlsó parton megjelenik egy „kaszáló” horgász. Néhány dobás után fáraszt. Erre ezen az oldalon is mindenki kaszálni kezd. Sajnos, a példa (a rossz példa!) ragadós.
Aztán végigfut a parton: vigyázat, ellenőrzés… Mindenki békésen balinozik… Ellenőr el, minden rendben… (Közben magam is fogtam balinozás közben egy ötkilós busát, amely másnap is olyan eleven volt, hogy a madzagon többször kiugrott a vízből.) Pénteken sátorbontás. Ponty nem jött most sem.
Kitűnő horgászhely a tassi 4-5-6-os vízterület – így összegezhetem látogatásaimat. A zsilip melletti épületben van a Pest megyei IB irodája, állandó halőrrel, ahol mindenféle csalit, napijegyet lehet kapni. S itt ki is van írva: busára csak egy háromágú horoggal az ólmon lehet horgászni, kaszáló mozdulatot végezni, rángatni a horgot tilos! S mivel a busa az „egyéb” kategóriába tartozik, naponta 5 kilót lehet kifogni (fentebb említett „sporttársunk” három busája jóval túllépte ezt a mennyiséget!) úgy, hogy ha az első hal öt kilón aluli, még egyet foghatunk, annak súlyától függetlenül, de ha ötkilós, tovább nem szabad busára dobálni.
Jó lenne ezt kiírni a zuhogó alatti részen (ahol a bokrok kezdődnek) is egy táblára, hogy az ott „busázók” el ne feledjék! Mert, sajnos, elfelejtik! S jó lenne, ha hétvégeken (szombat-vasárnap) gyakrabban ellenőriznék a horgászokat, és egyszerre több ellenőr is. És észrevétlenül, hogy a szélső horgász ne „adhassa le a drótot” – ellenőrzés. Úgy láttam: a becsületes horgászok vannak itt is többségben. A néhány szabálytalankodót egyszerűen ki kell szűrni, mert példájuk ragadós!
Ajánlatos lenne a makádi parton végig, a zsilipig több helyen is táblán kiírni, hogy a megdöglött keszeget tilos a nádasba, a vízbe visszadobni, azt el kell ásni. (Vagy csak annyi keszeget tartson meg minden horgász, amennyit el tud fogyasztani, vagy élve hazavinni.) Ezt követelné meg a víz, a környezet tisztasága. Jó lenne, ha végig a 4-5 kilométeres parton (ahol egyébként nagyon jól kiépített parkolóhelyek vannak a gépkocsiknak, a füvet is vágják stb.) mindenütt lenne szeméttartó, mert a part egyharmad részén (a zsilip felé közeledve) ilyen nem található. Kétharmad részén vannak hordók – ritkán –, de sajnos ezt sem mindig veszik igénybe a horgászok! Illemhely viszont több kilométeres szakaszon egy sincs! A zsilip után viszont van egy vécé.
Érezhető, hogy a Pest megyei IB eddig is nagy erőfeszítéseket tett, hogy igazi horgászüdülővé fejlessze ezt a Duna-szakaszt; valószínűleg sok-sok társadalmi munka is rejlik emögött. S valóban: ide családostul, gyerekestől jönnek a horgászok több napra, egy-két hétre. S itt – csodálatos környezetben – igazán tartalmasan lehet pihenni, hódolni nagyszerű szenvedélyünknek. Tavasszal és ősszel ott virítanak, sorakoznak a sátrak a vízparton, baráti társaságok jönnek, barátságok szövődnek, és már most is a horgászturizmus egyik legkedveltebb helye ez a rész. Azért lenne jó, ha az említett hiányosságokat minél előbb megszüntetnék. Környezetünk, mindannyiunk érdekében!
